Csodából épült Kisvárdán a tető

Egyszer nagyot álmodtunk és szerettünk volna a Kisvárdán található Ugat-lak Alapítványnak segíteni. Ebben a régióban ők a legnagyobb menhely. 300-350 kutya található náluk, de a helyi kóbor, a kidobott és a leadásra szánt kutyákból akár holnap fel tudnák tölteni újra a teljes telepet.

2017 nyarán elindítottuk a gyűjtést. Akkor még úgy volt, hogy sikerül egy külföldi támogatót megnyerni az ügyre, hiszen 400 négyzetméternyi területről beszélünk.
Gyorsan haladtunk, összegyűjt a becsült összeg és a munkások is készen álltak.
Aztán a lakatos balesetet szenvedett és csúszni kezdett a munka kezdete. Végül a bádogos is tolta-tolta. Nem találtunk más szakembert, legalábbis olyat, aki nem a dupláját kérte volna. Közben a külföldi támogató is átutalta a gyűjtését – másra. Nem volt hibás, sok volt a szerencsétlen tényező. Tető nem lett. Folyamatosan leveleztünk, kerestük a megoldást, szakembereket hívogattuk, ígéretek húzták az időt…

Újra jött az ősz és nem tudtuk tovább elviselni, hogy újra eltelik egy tél tető nélkül.

Akkor indítottuk újra gyűjtésünket, és amit álmunkban sem reméltünk:

332 utalás érkezett. Másokat is megérintett a gazdátlan kutyák sorsa, a menhely dolgozóinak pénzhiány miatti tehetetlensége.

Ahogy meglett az első részlet összege, azonnal utaltuk és másnap már szállították a hatalmas mennyiségű vasanyagot. Volt egy pillanat, amikor nagyon meg rémültünk, mert az utolsó részlet nem látszott körvonalazódni.
A sors mellettünk állt, a Cofidis Magyarország Kft Kutyaszemmel programján keresztül vidéki menhelyek támogatását tűzte ki célul. Ez az első olyan kezdeményezés az országban, ahol egy nagyvállalat vidéki menhelyek felé fordul!

A tetőszerkezet 2 hét alatt készült el, és a 3 szakember még a szakadó esőben is dolgozott. November 30-án toppant be az első igazi fagyos éjszaka, amit már fedett tető alatt tölthettek a kutyák. Már nem deres szőrrel ébredtek. Közben barkácsnapot is szerveztünk, hogy a kutyáknak legyen meleg kuckójuk is. Közel 300 segítő jött el!
Köszönjük szépen a Budapest Fatelepnek, hogy önzetlenül az ügyünk mellé állt és profi csapattal, helyszínnel, faanyaggal, festékkel biztosították nekünk a barkácsolás lehetőségét!

Eddig soha nem tapasztalt összefogás részesei lehettünk!

Több olyan állatvédő szervezet tagja, vagy maga az állatvédő szervezet is utalt, akiknél tudjuk, hogy minden forintnak helye van. Mégis úgy érezték, segíteni akarnak. Sok magánszemély kicsi spórolt pénzéből ajándékozta meg 1-2 ezer forinttal a menhelyi kutyákat. Kisvállalkozások, cégek érezték: most ők is tehetnek valamit az állatvédelem szereplőiért.
Külön köszönet a Lelenc Kutyamentő Egyesületnek, aki ismerve a helyi viszonyokat elsőként állt ügyünk mellé!

Kaptunk sok-sok szívhez szóló levelet, szeretetből fakadó lemondást is. Naponta éreztük, amit már rég: nincs elveszve a világ, nagyon sok jó ember él közöttünk!

„Sziasztok! Idén megbeszéltük, hogy karácsonyra nem veszünk egymásnak ajándékot. Nem akartuk, hogy a boltba futkosásról, értelmetlen pénzköltésről szóljon az ünnep. Mégis – csak azért-, hogy érezzük az ajándékozás örömét, utaltunk a Hangya Közösség részére: (3+20+10=33 ezer Ft-ot)  Hogy miért ez a furcsa összeg?  Most kéne valami jó számmisztikás maszlag, de amúgy tök véletlenül sikerült így ”

Ahogy minden esetben, most is részletesen beszámolunk az anyagiakról. Az utalók pontos listája legalul található. (minden banki költséget egyik önkéntes tagunk vállalta)

Összegzés:

–              800.000 Ft-ot utaltunk lemezre, amit már tavaly kifizettünk, ehhez még a menhely is hozzátoldott – idén pedig frissen legyártva szállították.

–              1.000.000 Ft volt maga a tetőszerkezet, ebből 700.000 F-ot a kisvárdai menhely utalt át.
300.000 Ft-ot pedig mi adtunk a gyűjtésünkből, így rendelkezésre állt a vasanyag, elkezdődhetett a munka.

–              A két hétig tartó munka és a többi anyag ára még 1.200.000 Ft-ba került. Ezt több részletben fizettünk, a munkafázisok végeztével. 600.000 Ft-ot a gyűjtésünk eredményeként tudtunk átutalni.

–              Közben jött a hír, hogy még szükség lenne 25 db vasra, amit, hogy ne álljon a munka a kisvárdai menhely vezetője megelőlegezett és azonnal megvásárolt. Mi ezt átutaltuk a menhelynek, amit a gyűjtésünkből fedeztünk.

–              Az utolsó 600.000 Ft-os tétel lebegett még felettünk. A Cofidis Magyarország Kutyaszemmel programja idén a vidéki menhelyek mellé állt, így finanszírozta a tetőszerkezet befejezését.

Hatalmas összefogás eredménye! Magánszemélyek, kisvállalkozások, állatvédő szervezetek és egy nagyvállalat is részt vett az összefogásban!
Külön köszönet a Lichtblick aller Pfoten e.V. német szervezetnek, akik évek óta hittek a tetőben és a kisvárdai menhely számára gyűjtöttek támogatást. Egy magyarországi menhely külföldi segítség nélkül soha nem tudna félrerakni ennyi pénzt – nincs miből. A többi (első udvari) kenel befedése is folytatódik, köszönjük nekik a hatalmas segítséget!

Köszönjük szépen mindenkinek!

Az Ugat-lak Alapítvány kisvárdai menhelye pár éve költözni készült. Az új területre az önkormányzat építtette ezeket a keneleket, mert erre volt pályázati lehetősége. Úgy terveztük a tetőszerkezetet, hogy csak háromnegyed része van lefedve, hogy maradjon napfény napozni, ne legyen sötét. A tető emelt szerkezetű, hogy alatta járjon a levegő.
Minden kenneltípusnak van előnye és hátránya. A betonkenelek nagyon jól fertőtleníthetőek, hiszen a menhelyeken nem ritka a fertőző betegség. Könnyebb takarítani, hiszen slagolható, ellentétben a fapadozattal vagy földdel. A kutyák nem tudják kiásni magukat.

A kenelsor:


Első munkálatok:

(igen, a menhelyeken ilyen kutyaházak vannak. Igen, esőben, hidegben is dolgoztak a szakemberek)

Épül a kenelsor tetőszerkezete:

Kész:

2017.05.10.         B. Péter és B. Péterné  EB Kisvárdának 6000
2017.05.10.         V. Zsanett           tetőre   3000
2017.05.10.         H. Valéria            tetőre   1500
2017.05.10.         K-K. Barbara      EB Kisvárdának tetőre   5000
2017.05.10.         T. Ottó  EB tetőre a kisvárdai kutyáknak               2000
2017.05.10.         M. Orsolya         tetőre   10000
2017.05.11.         Ha. Ildikó             Kisvárdának tetőre         5000
2017.05.11.         Gá. Ferenc         Kisvárda tető     5000
2017.05.11.         Cs-né G. Csilla   Kisvárda              2000
2017.05.12.         U. Kitti  EB Kisvárdának 5000
2017.05.12.         Gy. Edina            rendszeres támogatás  2000
2017.05.12.         Dr. K. Hajnalka  adomány            3000
2017.05.12.         M. Imre Péter és neje  EB támogatás    1500
2017.05.12.         D. Judit EB Kisvárdának 5000
2017.05.12.         D. Ágnes             Kisvárdának       1000
2017.05.12.         H. Ádám              KISVÁRDÁNAK 10000
2017.05.12.         K. Cs. Ferenc     Beragadt bankjegy         2000
2017.05.15.         B-né Sz. Éva       KISVÁRDÁNAK 10000
2017.05.15.         H. Borbála           apró segítség   3000
2017.05.15.         K. Veronika Anna            EB tetőre            1400
2017.05.15.         P. Balázs V. Ildikó            EB Tetőre Kisvárdának  2000
2017.05.15.         S. Tilda  Tetőre Kisvárdának        5000
2017.05.15.         L. Szilvia               tetőre   5000
2017.05.15.         F. Judit tetőre   5000
2017.05.15.         V. Szilvia              Kisvárda              5000
2017.05.15.         K. Ildikó               EB “Kisvárdának”             4000
2017.05.15.         Zs. Agnes            tetore adomany              3049
2017.05.15.         Sz. Csilla               Kisvárda tető     10000
2017.05.16.         M. Mónika         EB Kisvárdának tetőre   1000
2017.05.16.         E. Éva    EB árnyékolás   2000
2017.05.16.         K. Dorottya Andrea        tetőre   2000
2017.05.17.         M. Csaba                            200
2017.05.17.         M. Eszter            Kisvárda              3000
2017.05.17.         K. Georgina        Tetőre  2000
2017.05.17.         V. László                              2000
2017.05.17.         T-né Gyulai Anikó           EB tetőre Kisvárdának   10000
2017.05.18.         S. Andrea            EB tetőre            2000
2017.05.18.         B. Mária Krisztina            Kisvárda              1500
2017.05.18.         T. Liza Dóra         Kisvárda              5000
2017.05.18.         B. Flóra EB           4000
2017.05.19.         B. Flora Kisvardanak       12214
2017.05.19.         CS. Csendes       támogatás, Kisvárdai menhely tető        20000
2017.05.19.         O. Zsuzsanna     1117, Budapest                3000
2017.05.22.         T. Enikő Brigitta ADOMÁNY         1000
2017.05.22.         Sz. Klaudia          EB Kisvárda tető              5000
2017.05.22.         B. S. Anita           tetőre hálás szívvel        2000
2017.05.22.         B. János József KITARTAS!          5000
2017.05.23.         Sz. Bella               EB Kisvárdának tetőre   600
2017.05.23.         dr. P. Petra         tetőre   3000
2017.05.23.         B. Károly              tetőre   5000
2017.05.24.         B. Erzsébet         tetőre   2000
2017.05.25.         F. Annamária     TETŐRE 5000
2017.05.26.         K. Csilla a gazdátlan kutyáknak  10000
2017.05.26.         J. Anita Kisvárda tetőre 5000
2017.05.26.         O-né V. Klára     adomány, 1213 4000
2017.05.29.         Th. Gáborné      EB Kisvárda tetőre          3000
2017.05.29.         T. Gábor                              2000
2017.05.29.         Cs. E. Gabriella  ADOMÁNY         5000
2017.05.30.         Sz. Géza S. Edina             EB Kisvárdának 600
2017.06.01.         M. Zsuzsanna    …HOGY EGY KUTYUS SE FÁZZON     SOHA            3000
2017.06.01.         T. Ágnes              Amire szükséges             1500
2017.06.01.         J. Dénes              Rendszeres havi támogatás       4000
2017.06.02.         Dr. B. Kinga        EB Árnyék a kenelek felé            3000
2017.06.02.         D. Ágnes             Dementor          1000
2017.06.02.         R. Ildikó               ADOMÁNY         1500
2017.06.02.         T. G. Orsolya      támogatás          2000
2017.06.06.         H. Enikő               adomány            500
2017.06.06.         B. Piroska            Támogatás         1000
2017.06.06.         H. Andrea           HAVI TÁMOGATÁS         1500
2017.06.06.         F. Anna Orsolya               Egyéni adományozás     500
2017.06.06.         S. Kornélia                          5000
2017.06.06.         M. Judit               MORZSÁNYI SEGÍTSÉG 300
2017.06.07.         K. Renáta            EB Kisvárdának 3000
2017.06.07.         M. Bojan             ADOMÁNY         3000
2017.06.07.         Gy. Éva tetőre vagy amire kell M. Lorette            2500
2017.06.07.         B. Zsuzsanna     Kisvárdának TETŐRE szeretettel              10000
2017.06.07.         Transferwise     Hajra Hangyak  4584
2017.06.07.         P. Katalin                            5000
2017.06.07.         P. Eszter              tetőre 🙂              2000
2017.06.07.         V. Enikő Ágnes Kisvárda – tetőre             200000
2017.06.07.         J. Cs-né                Kisvárda tetőre 8000
2017.06.07.         K-né H. Emőke Kisvárda              5000
2017.06.07.         Á. Anikó              kisvárdának tetőre         3000
2017.06.07.         H. Ferencné       MINDIG A HAVI AKTUÁLIS MENHELY TÁMOGATÁSÁRA               3500
2017.06.08.         R. Károly              EB           1500
2017.06.08.         A. L-né és férje EB Kisvárdának 5000
2017.06.08.         Z. Ildikó Anna    tetőre   1500
2017.06.08.         T-né V. Tímea                   1000
2017.06.09          H. Ildikó               Kisvárda              7000
2017.06.09          M. Orsolya         tetőre   10000
2017.06.09.         N. Mária              EB Tetőre            1500
2017.06.09.         H. Adrienn          EB Tetőre            3000
2017.06.09.         H. Péterné         EB Kisvárdai menhely kutyáinak               2000
2017.06.12.         K. József és Dr. Sz. Emma                            5000
2017.06.12.         Dr. K. Hajnalka  adomány            3000
2017.06.12.         É. Trans Kft                        5000
2017.06.12.         V. András            EB Kisvárdai kutyakennel-tetőre             3000
2017.06.12.         E. Csilla és H. Tamás       EB kisvárdai kutyaháztetőre       1000
2017.06.12.         N. Andrea Zsuzsanna    havi támogatás 3000
2017.06.13.         U. Kitti  EB Kisvárdának 5000
2017.06.13.         H. Edina               Kisvárdai kutyamenhely tetőre 1000
2017.06.13.         B. Sándor            EB tetőre S. Brigitta        2000
2017.06.13.         B-né Dr. B. Ágnes          Hangya Közösség Kisvárda – tetőre   3000
2017.06.14.         V. Nóra                1000
2017.06.14.         Gy. Edina            rendszeres támogatás  2000
2017.06.14.         P. Viktória           EB kisváradiaknak           10000
2017.06.15          T. Zsuzsanna                     2000
2017.07.03          Hangya Közösség                            20000

K. Henrietta 4300
Gy. Gábor 10000
N. Alexandra 5000
Sz. Johanna 4000
H. Edit 2000
N-B Andrea 7000
J. Katalin 5000
S. Fanni 5000
T. Timea 1000
S. Andrea 3000
B. Barbara 1000
K-Sz Lilla 5000
P. Alexandra 1000
H. Zsuzsa 5000
K. Krisztina 10000
S. Blatz 5464
B. Rizi 20000
K. Mónika 1000
V. Attila 5000
I. Kata 5000
Sz.Dalma             2855
Gy. Gábor           20000
B. Tímea 3000
M. Anna 5000
K-Sz Lilla              5000
H. Adrienn 30548
P. Pál 10000
G. Nikoletta 2000
M. György 500

Összesen 807.114 Ft

2018-as gyűjtésünk:

2018.11.05.         M. Judit               MORZSÁNYI SEGÍTSÉG 300
2018.11.05.         M. Zsuzsanna    …HOGY EGY KUTYUS SE FÁZZON     SOHA            3000
2018.11.05.         J. Dénes              Rendszeres havi támogatás       4000
2018.11.05.         T. Ágnes              Amire szükséges             1500
2018.11.05.         R. Károly                             1500
2018.11.05.         H. ZSUZSANNA Kutyamentés-gyógyítás               1500
2018.11.05.         H. ANDREA         HAVI TÁMOGATÁS         1500
2018.11.05.         T.  ALEXANDRA Kisvárdai menhely          10000
2018.11.05.         G.-NÉ O. MÁRIA RITA    Kisvárdai Kutyamenhely kennel befedés            5000
2018.11.06.         N. VIKTOR PÉTER             Adomány kutyáknak     3000
2018.11.06.         SZ. KORNÉLIA                   5000
2018.11.06.         D. ANGELIKA     támogatás          5000
2018.11.06.         H. ENIKŐ             adomány            500
2018.11.06.         P. Zsolt Dávid                    1000
2018.11.07.         P. BRIGITTA       tetöt a kutyusok föl.:)   20000
2018.11.08.         T. Györgyné       Dzsini Erzsi T.     2000
2018.11.09.         L. KFT    L. Kft.  Adóigazolást kérünk.       10000
2018.11.10.         N. ANDREA ZSUZSANNA             havi támogatás 3000
2018.11.10.         R. ESZTER                            5000
2018.11.12.         M. IMRE PÉTER ÉS NEJE                támogatás          1500
2018.11.12.         H. ÁGNES            Ugat-lak Alapítvány részére       1000
2018.11.12.         M. ALEXANDRA                               1000
2018.11.12.         J. CSABÁNÉ        Kisvárda tetőre 4000
2018.11.12.         K. ZSOLTNÉ        Kisvarda              50000
2018.11.12.         V. ANDRÁS         Kisvárdai menhely          5000
2018.11.12.         K. ALEXANDRA Kisvárda!             1700
2018.11.12.         G. ESZTER           kisvárdai menhely          1000
2018.11.12.         K. JÓZSEFNÉ      Kisvárdai menhely javára adomány        5000
2018.11.12.         B. ÉVA  a Kisvárdai Menhely részére      5000
2018.11.12.         SZ.-B. ÁGNES    kis segítség        5000
2018.11.12.         B. RENÁTA          Kisvárdai menhely adomány      3000
2018.11.12.         Á. J.-NÉ                tetőre   2000
2018.11.12.         G. J.-NÉ               támogatás Kisvárdai Menhely   3000
2018.11.12.         CS. ZITA                               3000
2018.11.13.         Sz. Gabriella       Kisvárdai Menhelynek:).             3000
2018.11.13.         N. Veronika Mária          kisvárdai menhelynek   2000
2018.11.13.         T. Lászlóné         Kisvárdai menhely          4000
2018.11.13.         V. Judit                                10000
2018.11.13.         K. Krisztina         KISVARDA MENHELY     3000
2018.11.13.         V. Laura                               2000
2018.11.13.         K. Tímea              Tető a kisvárdaiaknak    500
2018.11.13.         R. Alexa               kisvárdai tetőszerkezet                3000
2018.11.13.         H. Valéria            Kisvárda              5000
2018.11.13.         V. Erzsébet        Kisvárdai Menhely kennel befedésre    6000
2018.11.13.         Ch. Judit              kisvárdai menhely          1000
2018.11.13.         T. Zsolt és K. Zsuzsanna                Fedélre                3000
2018.11.13.         N. Nóra                kisvarda-tetö    5000
2018.11.13.         S. Erik                   1000
2018.11.13.         K. Ildikó               Kisvárdai Menhelynek  3000
2018.11.13.         M. Eszter            KOSZONET A MUNKATOKERT!  1000
2018.11.13.         Sz. Erika Mária  Tető      2000
2018.11.13.         R. Renáta Liliána              Kutyahaz             1000
2018.11.13.         Dr. Sz. Virág Zsófia          Tetőre  1000
2018.11.13.         P-né S. Ilona      kisvárdai menhelyre      5000
2018.11.13.         M. Judit               a kisvárdai kennelekhez              2000
2018.11.13.         O. Adrienn         Kisvárda kennel               1000
2018.11.13.         M. Gábor            teto       2000
2018.11.13.         V. Adrienn Szandra        kisvárdai menhely          1000
2018.11.13.         A. Sportszer Kft               adomány Kisvárda          100000
2018.11.13.         K. Georgina        Kisvárdai menhelynek  2000
2018.11.13.         P. Anett Edit      Kisvárdai menhely          5000
2018.11.13.         F. Timea              Kisvárdai Menhely          1000
2018.11.13.         R. Szilvia              tetőfedés           5000
2018.11.14.         T. Liza Dóra         Kisvárdai tető    5000
2018.11.14.         B-né K. Anna     kennelépítésre 3000
2018.11.14.         T. Nikolett és Zoltán                      5000
2018.11.14.         M. Balázs            Kisvárdai menhelyre      3000
2018.11.14.         V. Miklósné       a kisvárdai kutyamenhely tetőfedésére              2000
2018.11.14.         N. Alexandra     Kisvárdai menhely számára!   3000
2018.11.14.         B.  Péterné         L. Emese             3000
2018.11.14.         V. Katalin            Kisvárdai menhely          2000
2018.11.14.         K. István                              5000
2018.11.14.         Sz. Erika               Kisvárda Ugat-lak Alapítvány     3000
2018.11.14.         B. Józsefné és férje       B. Józsefné Kutyakennel befedésére    10000
2018.11.14.         Sz. Sándor          adományvásár – M. Nóra             3000
2018.11.14.         V-né B. Éva        Kisvárdai menhely          5000
2018.11.14.         P-né Dr. B. Irén Kisvárda tető     2000
2018.11.14.         L-K. Edina            Kisvarda              5000
2018.11.14.         V. Mónika Éva   7cicas vaszontaska ara  3000
2018.11.14.         Cs. Tímea            Kisvárdai Kutyamenhely Tetőépítés       5000
2018.11.14.         S. Andrea            Kisvárdai menhelynek  4000
2018.11.14.         G. Noémi            ADOMÁNYVÁSÁR           4000
2018.11.14.         B. József és B. Józsefné               KISVÁRDAI UGATLAK ALAPITV.                3000
2018.11.14.         U. Kitti  Kisvárdának       4000
2018.11.14.         K. Andrea           kenel tetőre      5000
2018.11.14.         Z. Andrea            Kisvárdai Menhely javára            1000
2018.11.14.         Eb-Ugat-LAK Állatvédő Egyesület            Kisvárda Ugatlak TetőEb ugat Lak allatvedo egyesulet   1500
2018.11.14.         F. Éva    Kutyák kenneljéhez 🙂 sok sikert!            5000
2018.11.14.         K. Edit   Kisvárdai Menhely részére a Csalódott Állatok Csodás Otthona Alapítvány tagjától        5000
2018.11.14.         M. János Gyula Tetot Kisvardara!            7500
2018.11.14.         SOS Schnauzer Fajtamentő Egyesület   Kisvárdai Menhely részére támogatás  8000
2018.11.14.         B. Orsolya           Kisvárdai menhely          5000
2018.11.14.         F-K. Éva               adomány Kisvárda tetőre            5000
2018.11.14.         K. Veronika Anna            Kisvárda              3500
2018.11.14.         Sz. Krisztina        kisvárdai menhelylakók házikó építésére            10000
2018.11.14.         M. Judit               Adományvásár, I love cat pár nahuzat   2000
2018.11.14.         S. László               Kisvárdai menhely tetőszerke etéhez   4000
2018.11.14.         T. István                              10000
2018.11.14.         H. Józsefné        Támogatás / H. Rita /     2000
2018.11.14.         Cz. Ilona Ibolya                 3000
2018.11.14.         K. Judit kisvárda               3000
2018.11.14.         N. Nóra                Adományvásár (online) 6. tétel – pénteki átvétel            3000
2018.11.14.         G-né G. Zsuzsanna                         5000
2018.11.14.         Sz. Kornélia        Teto      5000
2018.11.14.         M. Judit               B. Zsuzsa-a kennelekhez             1000
2018.11.14.         M. Judit               Sz. Beáta-a kennelekhez             5000
2018.11.14.         M. Amália           Kisvárda menhely           1000
2018.11.14.         P. Zsuzsanna     Kisvárdai tető    3000
2018.11.14.         K. Ljubica            Kukorelli L. Buba Nagyon drukkolunk nektek!!!               5000
2018.11.14.         D. Katalin            Remélem összejön a tetőre a kisvárdai kutyáknak!        5000
2018.11.15.         T-né V. Tímea Edit          Még 100.000 Ft hiányzik!             1000
2018.11.15.         CS-NÉ G. CSILLA               állandó támogatás          2000
2018.11.15.         F-NÉ Á. SZILVIA                A kisvárdai menhely javára         1000
2018.11.15.         M. NORBERT GÁBOR                     2500
2018.11.15.         L. NIKOLETT                       5000
2018.11.15.         O. EMESE            Kisvárdának!     4000
2018.11.15.         H. BORBÁLA ORSOLYA  apró segítség    3000
2018.11.15.         M. KINGA           Legyen meg a hiányzó pénz!     5000
2018.11.15.         Z. DANIELLA       Kisvárdai menhely          3000
2018.11.15.         M. MÓNIKA       Kisvárdának tetőre         3000
2018.11.15.         O. ÉVA  kisvardai menhely keneleknek  teto      2000
2018.11.15.         L. SZILVIA            Kisvárda menhely           1000
2018.11.15.         V. LÁSZLÓNÉ     Adomány            1000
2018.11.15.         V. BETTINA         Ugatlak Alapítvány tetőfedés    3000
2018.11.15.         F. VERONIKA JULIA                        3000
2018.11.15.         S. NORBERT TAMÁS       Kisvarda              20000
2018.11.15.         ANONIM             Menhely támogatás      10000
2018.11.15.         A. TIBOR              Tetőépítésre A. Tímea  1000
2018.11.15.         H. ILDIKÓ            Kisvárda              2500
2018.11.15.         J. ZSUZSANNA                  2000
2018.11.15.         Sz. Krisztina        Kisvárdai menhelynek  1000
2018.11.15.         Sz. Istvánné, Sz. Krisztina            Kisvárdai menhelynek  2000
2018.11.15.         K. ILDIKÓ             Kisvárdai Menhely          5000
2018.11.15.         M. MÁRIA          ADOMÁNYVÁSÁR 39. szilikon tappancs 🙂 Mészáros Mária          3000
2018.11.15.         B. RITA REBEKA kisvárdai menhely – tetőre a kutyiknak 5000
2018.11.15.         S. MARIANNA ÁGNES   Kisvárda menhely tető 5000
2018.11.15.         GYE. ÉVA VIOLA                              6000
2018.11.15.         K. SZILVIA           tetőt a kutyusoknak      15000
2018.11.15.         Csömöri Állatvédők        Kisvárdai Menhely támogatás   10000
2018.11.15.         H-NÉ B. JUDIT   Kisvárdai menhely részére         5000
2018.11.15.         K. NIKOLETTA    Pénztárca+adomány K. Nikoletta            3500
2018.11.15.         J. ERZSÉBET        Sok sikert            5000
2018.11.15.         M. JUDIT             Adományvásár, 7 cicás  3000
2018.11.15.         D. Renáta                           1000
2018.11.15.         N. GYÖRGY        Kisvárdai menhely részére         10000
2018.11.16.         Sz. Kereskedelmi És Szolg. Kft.  Adomány            5000
2018.11.16.         CS. ILDIKÓ          ADOMÁNYVÁSÁR           10000
2018.11.16.         F-NÉ Á. SZILVIA                Állatvédelemre                1000
2018.11.16.         K-NÉ U. ANDREA             Kisvárdai Menhely          1000
2018.11.16.         B. EDINA             Kisvárdai Menhely          20000
2018.11.16.         K. GERGELY MÁTÉ           ADOMÁNYVÁSÁR           2000
2018.11.16.         P. BÉLA LANE     Támogatás         1000
2018.11.16.         H. LÁSZLÓ GÁBOR           “Kisvárda” T. Márta        10000
2018.11.16.         S-NÉ B. ANDREA              KISVÁRDA !!!!   3000
2018.11.19.         P. Istvánné         Kisvárdai menhely          2000
2018.11.19.         P. Éva    Kisvárdai menhely          2000
2018.11.19.         M. Eszter            Szilikon sutoforma          2000
2018.11.19.         Gy. József és Gy-né H. Anna      Adományvásár 5000
2018.11.20.         T. Enikő Brigitta ADOMÁNY         1000
2018.11.20.         Sz. Ágnes            TÁMOGATÁS    1500
2018.11.20.         G. Noémi                            2000
2018.11.21.         R. Eszter Lotti    kutyáknak          10000
2018.11.21.         K. Gáborné                        1000
2018.11.21.         C. Gyula               támogatás S. Andrea,    3000
2018.11.21.         S. Eszter              Ahol kell a segítség         15000
2018.11.21.         N. Réka                Kisvárda tető licit starwars nyakörv        10000
2018.11.22.         H. János               Adományvásár-H. Beáta              6000
2018.11.22.         V. Enikő Ágnes Adomány – pénztárca    3600
2018.11.23.         S. Elena                               3000
2018.11.23.         Z. Edina                Adomány vásár pénztárca+2 párna+GLS futár   8270
2018.11.23.         D. Kiss Gabriella                               5000

Paypal
Lelenc Kutyamentő Egyesület   10 000 Ft
G. Andrea 1 000 Ft
M. Tímea 10 000 Ft
Z-né R. Éva         1 000 Ft
T. Edit 1 500 Ft
N. Andrea 3 000 Ft
Cs. Csilla              20 000 Ft
L. Anna 2 500 Ft
Sz. Melinda        20 000 Ft
Sz. Melinda        3 000 Ft
L. Zoltán 1 500 Ft
. Melinda 3 000 Ft
J. Balázs 2 000 Ft
V. Andrea 1 000 Ft
T. Beatrix 1 000 Ft
D. Éva 5 000 Ft
F. Krisztina 5 000 Ft
Cs. Noémi           1 000 Ft
Sz-né Zsuzsa      5 000 Ft
B. Tibor 5 000 Ft
D. Emi 10 000 Ft
S. Réka 20 000 Ft
K. András 10 000 Ft
D. Bernadett 2 500 Ft
Sz. Györgyi         5 000 Ft

Adománygyűjtő online licit – helyszínen adományozott összege: 60.000 Ft

Összesen: 1.046.870 Ft