Szilveszteri közlemény 2020

 

Szilveszteri közlemény 2020 – Állatvédelem

A Magyar Közlöny 280. számában kiadott kormányrendelet egyértelműen meghatározza, hogy nem támogatja semmilyen pirotechnikai eszköz használatát szilveszter időszakában. Mégsem fognak otthon ülni az állatvédők.

A kormányrendelet megfogalmazásában, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló rendelet előírásait 2021. január 2. napjáig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy pirotechnikai termékekre

  • hatósági engedély nem adható ki, valamint a rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott
    engedély nem használható fel,
  • az 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek december 28-án 18 óra és a következő naptári év január 1-jén hat óra között tartó időszak tartama alatt sem használhatók fel,
  • a  3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termék tekintetében meghatározott tevékenységek sem hatósági engedély nélkül, sem a  hatóság által kiadott engedély birtokában nem végezhetők.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint, aki szabálysértést követ el, azaz szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek forgalmazására, birtoklására, felhasználására vonatkozó előírásokat megszegi, akár 150 ezer forinttal is büntethető.

Ezzel a rendelettel nem sikerült felülírni a már jelenleg törvényben lévő jogszabályokat, így magánterületen továbbra is lehet számítani „durrogtatásra” és az ezt követő vészhelyzetekre.

Az állatvédelmi alapítvány és partnerszervezetei kérik, hogy minden állattartó kiemelten figyeljen kedvencére.

Fontos, hogy a megtalálást idén nehezíti a kijárási tilalom. A legtöbb elütött és sokkos kutyáról az előző években a lakosság értesítette az állatvédőket, akik többnyire önkéntes munkában, saját benzinköltségen rohantak egyik bejelentett címről a másikra és próbálták a kutya állapotát stabilizálni, állatorvoshoz juttatni és utána elhelyezni.
Mivel több gazda marad otthon, jobban tudnak a kedvencekre is vigyázni. Idén az állatvédelem szereplői arra számítanak, hogy a kijárási tilalom miatt kevesebb lesz az elütött, sérült állat. Tavaly több száz kutya és macska esett áldozatul a szilveszteri petárdázásoknak, tüzijátékozásoknak. Arra kérik a lakosságot az állatvédők, hogy gondoljanak bele, mit élhetnek át a bántalmazott állatok egy menhelyen, vagy ideiglenes befogadóknál.

A társállatokon kívül a haszonállatokat és a madarakat is nagyon megviseli a hangzavar és fényhatások. De nem csak az állatokra veszélyes. Minden évben a fogyatékossággal, betegségekkel küzdő gyermekeknél és időseknél is gyakoriak a pánikhelyzetek, rohamok.

Kérjük, hogy ebben a gondokkal terhelt időszakban gondoljon másokra is, ne csak a saját szórakozására. Fogjunk össze ebben a kiszolgáltatott helyzetben és egymás segítésére fordítsuk figyelmünket!

A Hangya Közösség, mint ernyőszervezet több mint 220 állatvédelmi szervezettel ápol kapcsolatot. Etikus Adománygyűjtő Szervezet, munkája átlátható és követhető.

hivatkozás: https://kormany.hu/hirek/minden-fajta-tuzijatek-tilos-szilveszterkor