Több ezer alátét támogatás

Nagyon sokrétű munkát végzünk. Az adományelosztás, érdekképviselet, szervezetek fejlesztése mellett a szemléletformálás is a tevékenységünk része. Ennek egyik ága, a vállalati szemléletformálás.

Mindig hatalmas öröm, amikor a forprofit szektor felismeri, hogy az állatvédelem területén minden segítség. Minden apró lépés mérföldkő.

El lehet képzelni, mekkora örömmel fogadtuk Évi és Zsuzsa megkeresését, hogy gyártósor tesztelésből származó egyszer használatos inkontinencia alátéteket kaphatnak állatvédő szervezetek.

Sok olyan tétel van az állatvédő szervezetek listáján, amit nem lehet kikerülni. Nem lehet a horribilis árú állategészségügyi készítményeket, nem lehet az élelemet, nem lehet az alátétet sem. Akik állatokat mentenek, a legrászorultabbakkal találkoznak. Kölykökkel, betegekkel, bénultakkal, frissen műtöttekkel, öregekkel. Minden esetben magas költség az alátét. Ezért egy ilyen adomány felajánlás tényleg csodaszámba megy.

December elején volt az első osztás, Mikulás ajándékként.
Január végén pedig azok a jelentkezők kaptak, akik már a decemberi listára nem fértek fel.

Köszönjük szépen a Masterplast Medical Kft-nek ezt a támogatást, Évinek, hogy meglátta és kijárta a lehetőséget, Zsuzsának pedig a sok támogatást.

A program szívügyünk lett. Nem csak a fentiek miatt, hanem mert diákok segítik a csomagolást!

Köszönjük minden résztvevőnek, segítőnek, koordinátornak, fuvarosnak, hajtogatónak, hogy létre jöhetett!

Az osztások alkalmával ezek a szervezetek kértek és vehettek át adományt:

  • A Remény Rabjai Állatvédő Egyesület Túrkeve
  • Ágica Sérültállat Menedéke Alapítvány
  • Alex Állatvédö Egyesület
  • Állatmenhely Nyílt Alapítvány
  • Állatmentő Liga
  • Állatokat Védjük Együtt Alapítvány
  • Állatvédő Egyesület Veszprém
  • Anikó Állatmentő Alapítvány
  • Befogad-LAK Állatmentő Alapítvány
  • Berettyóújfalui Kóbor Mancsok Állatvédő Egyesület
  • Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány
  • Buksi ÁVE
  • Bundás Barát Állatvédő Egyesület
  • Cicaesély Macskamentő Alapítvány
  • Csellengő Tappancsok Állatmentő Alapítvány
  • Csellengők Állatotthon Alapítvány
  • Dunaharaszti Állatvédők Alapítvány
  • Ébredő Bolygó Alapítvány
  • Élethang Természetvédő és Állatmentő Alapítvány
  • Északbalatoni Ebmentő Egyesület
  • Fekete István Állatvédő Egyesület
  • Felemás Mancsok – Kölyökmentés
  • Fema Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület
  • Fenevadak Földje Karakán Mentés és Állatvédő Egyesület
  • Fido Bácsi Közhasznú Alapítvány Kiskunfélegyházi Kutyamenhelye
  • Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány
  • Gedeon Állatvédő Alapítvány
  • Gyulai Állatvédő Egyesület
  • Hortobágyi Madárkórház
  • Jeromos Állatmentő és Természetvédő Egyesület
  • Kertesi Kutyakuckó Alapítvány
  • Kéz a Mancsért Egyesület
  • Kis Mancsok Nagy Szívek Állatvédő Egyesület
  • Kiskapudért Egyesület
  • Kisújszállási Kutyabarát Egyesület
  • Kóbor Mancsok Mentéséért Alapítvány
  • Kóbor Szívek Alapítvány
  • KÓBORKA Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete
  • Kóborkák Természet és Állatvédő Egyesület
  • Kutya Mentsvár Alapítvány
  • Kutyakötelesség Állatmentő Alapítvány
  • Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány
  • Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület Kaposvár
  • Kutymorgók a rászoruló állatokért egyesület.
  • Lajka Állatvédő Alapítvány
  • Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület
  • Léleklánc Állatvédő Alapítvány
  • Magyar Macskavédő Alapítvány
  • Mancsőr Állatvédő Egyesület
  • Maugli Állatvédő Egyesület
  • Menhely az Állatokért Alapítvány
  • Minden Állatért Alapítvány
  • Miskolci Árvácska Cicamentők
  • Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány
  • Nagyatádi Természet és Állatvédő Egyesület
  • NOÉ Állatotthon
  • Olt-Alom Állatotthon
  • Osiris Alapítvány
  • Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület
  • Összefogás az Állatokért Alapítvány
  • Pelyhes Peti Alapítvány
  • Puli Állatvédő Egyesület
  • Rénó Kutyaotthon
  • Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület
  • Safi Cicamenedék Alapítvány
  • San Lazaro Állatvédő Alapítvány
  • Semper Fidelis Állatvédő Alapítvány
  • Szent Ferenc állatotthon Alapítvány
  • Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület
  • Szentendrei Kisállatkert Alapítvány
  • Teli tál- teli pocak Állatjóléti Egyesület
  • Ugat-lak Közhasznú Alapítvány
  • Újhold Állatvédelem Egyesület
  • Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány, Macskamentés
  • Vahur Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület
  • Viharsarki Állatőrség Alapítvány
  • Zseton Állatvédő Egyesület

Ha tetszik a munkánk, az ilyen közösségi megmozdulás: támogasd a Hangya Közösség munkáját!

  • Paypal: me/hangyakozosseg
  • 13 600 / 82 – Hívásoddal, vagy smseddel 500 Ft-tal támogathatod munkánkat
  • Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség

Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000
IBAN: HU06 1620 0223 1004 4991 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB