VIGYÁZAT, felvállalt TABU téma!

 

Van egy társadalmi téma, amit mindig sóhaj, ellenállás, félrenézések, gorombaság kísér: a VEMHES ÁLLAT ivartalanítása.

Igen, durva. Igen, nagyon kemény. Mindenkinek. Az állatvédő szervezeteknek is. Mindenki nevében tudom írni, bárcsak olyan országban élhetnénk, ahol minden vemhes állat megszülhet. Ahol kontrolálva van az „apa” személye, ahol az állat megkapta a megfelelő védőoltásokat, a minőségi táplálást, amikor minden kölyökre előre van várakozó lista, amiből a legfelelősebb gazdit lehet kiválasztani az állat habitusának megfelelően. Bárcsak lenne helye, ahol nyugodtan – fertőtlenített higiénikus helyen! – meg tudja szülni. Ahol rendelkezésre állnak a szükséges költségek a minőségi tápra, oltásokra (előre, nem később összekönyörögve) és a szakmai felkészültség is a lehetséges problémákra (kölyökkutya egészségügyi ismeret!).

Ha egy-egy menhely meg is tudja adni ezeket a kiváltságokat, nézzük a másik oldalt: miért is vállalna új almokat, miközben tudja, hogy vehet át útszélére kidobott már létező kicsiket. Mert az országban kb. 1.000 MENHELYI kiskutya tengődik jelenleg is… A szám valós.

Nehéz ez az állatvédő szervezeteknek is. Nehéz bárkinek. De jelenlegi körülmények között ez a felelős döntés! Igen, a vemhes állatok ivartalanítása a felelős döntés.

Nem mi találtuk ki, 10 éve dolgozunk, nagy, tapasztalt szervezetek nyomdokaiba léptünk, soha egyetlen percig sem bántuk meg. Jellemző ránk, hogy nem találjuk fel a „spanyol viaszt”, ha valakinek már sok éves tapasztalata van az ügyben. Mindig bebizonyosodik, hogy jól tesszük. Nem szégyellünk tanácsot kérni, bármilyen téma is merül fel az állatvédelem területén. Hiszen így fejlődünk. Soha anyakutya nem szenvedte meg, nem halt bele. Viszont olyan igen, ahol nem fogadták a segítséget.

Kb. 460 aktív állatvédő szervezet van ma Magyarországon, országszerte. És legalább ennyi „civil”-nek hívott állatvédő indíttatású csapat vagy magánszemély, aki mentéseket végez. Kicsik és nagyok, régiek és újak, ügyesek és ügyetlenek, bejegyzettek és nem hivatalosak.

Az aktív állatvédő szervezetek közül kb. 10-et ismerünk, aki a vemhes kutyát „megszüleszti”. A többi ivartalanítja a mentett vemhes állatot is. Ez azért jelent valamit…

 

Akik régebben véletlen nem, most már igen. Mert, ha nem is hallgattak a tapasztaltakra, mára már megtapasztalták maguk is:

– Millió kiscsalád ül menhelyeken, de útszélen is. Ha valakinek van helye, onnan fogad már megszületett, rászoruló, helyben esélytelen kiskutyát

– Mert a vemhes kutyák nem boldogan szülnek. Gyakori a mami fizikai állapotára veszélyes hatalmas kölykök (nagytestű apától), ami a mami életébe is kerülhet. Van, hogy elakadnak a babák a szülőcsatornában. A kidobott, éheztetett kutya fizikai állapota sem épp szülésre alkalmas. Sok esetben beteg babák születtek – nem ismert a mama előélete. 6 db vak kiskutya hatalmas teher egy szervezetnek, örök lakosok maradnak…

– Akik arra rakták fel az életüket, hogy állatokat mentsenek, rehabilitáljanak (testileg, lelkileg), azok nem szaporíthatnak.

(Mi a szaporítás? Itt részletesen elolvashatod: https://www.facebook.com/HangyaKozosseg/posts/3002485443175926 )

– A megszületett kiskutyák egy vagyonba kerülnek (gazdisodásig akár 100.000 ft/ kiskutya), amik a már bent lévőktől veszik el.

– Aki vemhes macskát simogat, ne lélegezzen fel. A macskák sorsa még rosszabb. Minden igaz a fenti pontokból. Az vállalja, aki fel is neveli, oltja, ivartalanítja és úgy adja felelősen örökbe. Másnak gondjának ne szülessenek meg, utcára se, “majd keresünk neki jó gazdit”-nak se.

Azok az állatorvosok, akik ismerik a jelenlegi országos állatvédelmi helyeztet, akik együtt dolgoznak állatvédő szervezetekkel, akik találkoznak igazán beteg, igazán megkínzott, igazán bántalmazott állatokkal, fenntartás nélkül ivartalanítanak vemhes állatokat. Igen, utolsó idősöket is. Évente több ezer állat ivartalanítódik Magyarországon a felelős állatvédő szervezetek kasszájából. Ez több száz állatorvost jelent, nem kettőt. Értik és tudják a jelenlegi helyzetet. Tudják, hogy ezek senki kutyái, hogy gazdátlannak születnek, hogy egészségügyi állapotuk nem ismert. Etikára könnyű hivatkozni állatorvosoknak, ameddig nem nekik kell a kicsikről gondoskodni.

 

Nekik sem könnyű. Azért teszik, mert felelősek, mert tudják, hogy NEM SZENVED sem az anya, sem a kiskutya. Állatok szenvedését, kínzását nem vállalnák neves állatvédők, neves, profi állatorvosok!

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy támogatónk segítségével 20 vemhes kutya került ivartalanításra 2 hét alatt. 120 kiskutya nem született meg bizonytalan helyre. 120 kiskutya… két normál menhelynyi… Ki vállalta volna őket? Ki ápolja? Ki hordja oltásra? Ki adja örökbe? Ki követi után az ivartalanításukat, a tartásukat, az életüket? Kb. 10 millió forintos költség lett volna, amiből 100 menhelynek lehet élelemmel segíteni! Olyan állatoknak, akikért már felelősséget vállaltak, akiket már megmentettek.

 

290 állatvédő szervezet és több száz állatorvos nevében írjuk – akik ha fájó szívvel is, de a felelős állatmentés égisze alatt vemhes állatot is ivartalanítanak – hogy aki ma Magyarországon NEM TESZ MEG MINDENT egy gazda nélküli, mentett állat ivartalanítása érdekében, az nem dönt felelősen.

Van egy etikai kódexünk, amit kb. 100 szervezet rakott össze, véleményezett, sok éve. Nagyon kevés kikötés van benne, szinte mindenben megengedő, egyedül ebben nem. (http://allatvedelemert.hu/etikai-kodex/ )

A saját Hangya Közösség Alapítványunk kuratóriumi megegyezése is, hogy ehhez az egyhez ragaszkodunk. Szinte semmi máshoz. Segítettünk szervezetet, kicsit, nagyot, magán embert, kicsit, nagyot.

Volt egy alkalom, amikor tényleg elérhetetlenné vált az élelem sok állatvédő számára: Az váratlan tavaszi vírushelyzet idején. Akkor egyet néztünk, hogy ne éhezzen semmilyen állat. És És mégis voltak, akik miközben élelemproblémákkal küzdöttek, a valós mentések helyett, saját maguk gyarapították az állományukat…

FONTOS TUDNIVALÓ:

Ha kóbor vemhes állatot látsz, akkor jelezd állatvédő szervezetnek! Elképzelhető, hogy nincs helye, az is, hogy nem tudják a fuvarját intézni, de biztosra veheted, hogy keresnek megoldást az ivartalanítására. Senkinek sem érdeke, hogy utcára vagy menhelyre újabb állatok kerüljenek. Mert muszáj közösen kijelölni egy irányt, hogy kevesebb állat legyen.

A fentieket értsétek kutyára és macskára is.

Kérjük, segíts nekünk, fogjunk össze, hogy minél kevesebb állat szülessen utcára, gazda nélküli sorsra.

Ha úgy érzed, hogy te is szívesen hozzájárulnál, a következő módon segíthetsz:

  • Anyagi támogatással (cégek számára adományigazolást biztosítunk!)

Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség
Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000
Paypal: paypal.me/hangyakozosseg
IBAN: HU06 1620 0223 1004 4991 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB

  • 1%-kal:
    Ha még nem tetted, ne hagyd elveszni, ajánld fel programunkra adód 1%-át.
    Adószám: 18732993-1-42
    Hangya Közösség Alapítvány
  • Telefonoddal:
    13 600 / 82 – Hívásoddal, vagy smseddel 500 Ft-tal támogathatod munkánkat.
    http://www.hangyakozosseg.hu/hirek/adhatvonal/