Hangyaboly program – Kovácsolj közösséget

Több éve működik a Hangyaboly programunk, ahol közösségeket biztatunk összefogásra.

Lehet egy összerázódott baráti társaság, lehet egy összerázódni vágyó lakóközösség. Lehet már meglévő klub, vagy közös hobbiért rajongó csapat.

Nem csak az általunk támogatott állatvédő szervezet profitálhat egy együttműködésből.
Akik eddig kipróbálták az adományozás ezen formáját, mind átélték az érzést: milyen jó segíteni. Az emberi természet alapvetően a jóságra van beállítva. Génjeinkbe kódolták a „segítést”. Aki még nem próbálta nem tudja, de endorfint szabadít fel, boldogságot okoz. Kétszer. Egyszer magunkban, hiszen jót tehettünk. Nem utolsósorban pedig hatalmas segítség a rászorulóknak.

Van egy nagyon egyszerű és gyors receptünk, hogy mindenki egy kicsit jobb ember lehessen.
Próbáld ki, életre szóló élmény lesz.

– Szükség lesz hozzá egy-két „vezetőre”, akik kézben tartják a szervezést, a gyűjtést koordinálják.

– Nézzetek szét listánkon, majd otthon: Biztos, hogy olyan kincsek lapulnak mindenhol, ami mások számára már értéktelen, de egy vidéki menhelyen hasznát veszik. (Így az újrahasznosítás jegyében is tettünk lépéseket.)
Adományba gyűjtünk

– Amikor összegyűlt egy csomagtartónyi, hozzátok el hozzánk, a XVI. kerületbe. Mi vállaljuk, hogy továbbítjuk vidéki menhelyekre. Oda, ahol a legszükségesebb.

– Amennyiben anyagilag is szeretnétek hozzájárulni a kiszolgáltatott sorsú gazdátlan kutyák életéhez, szívesen fogadjuk. Adománygyűjtő dobozt is tudunk biztosítani.
Azt, hogy mire szánjátok az összegyűjtött pénzt, ti választhatjátok ki. A közvetlen beszerzésben is tudunk segíteni.

  • Az élelem mindenhol nagyon fontos, télen konkrétan létkérdés. Az online állateledel rendelés bevett szokás, csak a szállítási címet kell egyeztetni.
  • A vidéki menhelyeken kevéssé telik fejlesztésre. Összegtől függően lehet választani egy-egy szükséges eszköz beszerzésében: Kenelek befedése, fertőtlenítő magasnyomású berendezés, gondozáshoz szükséges eszközök
  • Sok helyen több mint 100-200 állatot gondoznak. Nagy megkönnyebbülés, ha néha kapnak segítséget a gyógyászat területén: pl. teljes állomány parazitamentesítése, egy-egy nagyobb állatorvosi számla kifizetése, pár kutya ivartalanításának fedezése.  Van lehetőség az állatorvossal egyeztetve rendezni.
  • A legnagyobb probléma télen a kutyaházak hiánya. Sajnos egyre több helyről kapjuk a kérést: „segítsetek, a jó pár kutyának semmilyen védelme nincs”. Kuporognak a hideg betonon, jeges földön, felfáznak, megfáznak, odafagynak. Megoldást jelentenek az ideiglenes kutyaházak is. Mi tovább léptünk. 2 év alatt kísérleteztük ki a speciálisan menhelyek számára tervezett tartós, időtálló, szinte örök életű kutyaházakat. Támogatónk anyagáron készíti a gazdátlan állatok számára. A sok évre tervezett ház akár több száz kutyának is segítség lehet. Segíts megelőzni a tragédiát. Bővebb információ: www.kutyahideg.hu
    A GYŰJTÉSBŐL RENDELT KUTYAHÁZAKHOZ NÉVTÁBLÁT ADUNK A KÉRT SZÖVEGGEL. A KUTYAHÁZ SORSA KÖVETHETŐ, MEGLÁTOGATHATÓ, LAKÓJA MEGSZERETGETHETŐ. A SZÁLLÍTÁST A GYÁRTÓVAL VÁLLALJUK.   Lehetőség van a későbbiekben is kapcsolatot tartani a támogatott menhellyel: barkácsnap vagy más együttműködés kialakítására.

– Szívesen támogatjuk az adományozó csapat kommunikációját. Platformjainkon hivatalosan is megköszönjük, de nyitottak vagyunk akár nagyobb sajtókommunikációra is.

Amennyiben bármilyen kérdésetek van a programmal kapcsolatban, vegyétek fel velünk a kapcsolatot: info@hangyakozosseg.hu