Milliókat gyűjtöttünk a gazdátlan kutyáknak

 

2019. augusztusában kezdődött a Cofidis Magyarország és a Hangya Közösség Kutyaszemmel 2019. elnevezésű programja.

Szemléletformáló kisfilmekkel azon voltunk, hogy kiemeljük a legkiszolgáltatottabb, megbélyegzett ebeket a negatív skatulyából, a közösségi adományozás során gyűlt összegekkel pedig megkönnyítsük a menhelyi dolgozók munkáját, a gondozott állatok körüli költségekben segíteni tudjunk. Sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy segíteni nem csak örökbefogadással lehet, hanem adományokkal és egy kis odafigyeléssel is.

A megmozdulásunk rekordszámokat hozott: 12 millió forint adomány gyűlt össze 6 hónap alatt.

 

A tényleges segítség „kutyaszámokban”:

  • 🐾 40 állatvédő szervezet részesült támogatásban
  • 🐾 4600 kutya kapott segítséget
  • 🐾 30 db tartós, speciális, menhelyek számára fejlesztett kutyaházat kapott 5 szervezet
  • 🐾 3 db speciális elkülönítésre szolgáló, lábadozó konténerház került 3 nagy létszámú menhelyre
  • 🐾 2400 kg jó minőségű élelemmel támogattunk 5 menhelyet
  • 🐾 23 szervezet kapott speciális orvosi műtétekre anyagi forrást
  • 🐾 12 szervezet választhatott infrastrukturális fejlesztésre segítséget: új kifutó, területbővítés, villamos hálózat felújítás, autó javítási költségek
  • 🐾 3 menhely rezsi- és bérköltség támogatásban részesült
  • 🐾 16 szervezet került a kóbor kutya megelőzési programba, ahol 164 kutya ivartalanítása történt meg!

Köszönjük adományozóink és partnereink, a Mömax, Möbelix, notebook.hu és Szatmári Kft. segítségét is: kiemelt üzleteikben elhelyezett adománygyűjtő perselyekben is jelentős összeg, közel 1,5 millió forint gyűlt össze. 😊

A NOÉ Állatotthon kiemelten támogatta kezdeményezésünket, amit külön köszönünk nekik!

A támogatott szervezetek listája:

  • Állatokat Védjük Együtt Alapítvány – Eger    
  • Az Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület – Püspökladány
  • Anikó Állatmentő Alapítvány – Hernád                                                
  • Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület                                                 
  • Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület (Olt-alom Állatotthon) – Vásárosnamény
  • Bogáncs Kutyaotthon Alapítvány – Esztergom                                                        
  • Buksi Állatvédő Egyesület – Balmazújváros                                               
  • Csabai Állatvédők (KHE) – Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete
  • Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat Alapítvány                                                      
  • Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesület (Debreceni Kutyaház állatotthon) – Debrecen
  • Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány                                                
  • HEROSZ Ózdi Szervezete                                                  
  • IGÉZŐ Állatvédő Egyesület – Hódmezővásárhely                                                    
  • Kismaszat Állatmentő Egyesület                                                   
  • Kisújszállási Kutyabarát és Állatvédő Civil Egyesület                                             
  • Kóbor Mancsok Mentéséért Alapítvány – Csongrád                                              
  • Kóborlók Állatvédelmi Egyesülete – Nyírmada                                                       
  • “Kóbor Szívek” Állatmentő és Környezetvédő Alapítvány – Karcag                                  
  • Komlói Állatvédő Egyesület                                             
  • Kutyakötelesség Állatmentő Alapítvány – Pánd                                                      
  • Kutyamentés Állatvédő Alapítvány – Tiszafüred                                                     
  • Kutyaovi Állatvédő Egyesület – Bicske                                                        
  • Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány – Hatvan                                                         
  • Léleklánc Állatvédő Alapítvány                                                      
  • Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány – Csévharaszt                                                    
  • Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány – Lajosmizse
  • Miskolci Második Esély Alapítvány                                               
  • Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület (Szikhát Kutyamenhely)
  • Összefogás az Állatokért Alapítvány – Mátészalka                                                 
  • Összefogás Az Állatokért Közhasznú Alapítvány – Kalocsa                                                 
  • Pacsi Kutyamenhely Alapítvány – Hajdúböszörmény                                             
  • Puli Állatvédő Egyesület – Debrecen                                            
  • Remény Rabjai Állatvédő Egyesület – Túrkeve                                                        
  • Rénó Kutyaotthon Alapítvány – Ladánybene                                            
  • Siófoki Állatvédő Alapítvány                                                          
  • Tündérmajor Állatvédő Egyesület – Miskolc                                             
  • Ugat-Lak Alapítvány – Kisvárda                                                      
  • Vahur Állatvédő Egyesület – Ajka                                                  
  • Viharsarki Állatőrség Alapítvány – Orosháza                                             
  • Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány – Sátoraljaújhely           

A teljes beszámolót ezen a linken tekinthetitek meg:
http://www.hangyakozosseg.hu/hirek/kutyaszemmel2019/

A kampányhoz kapcsolódó hirdetéseket 56.619 Ft és a banki költségek összegét a Hangya Közösség vállalta.
Természetesen mint Etikus Adománygyűjtő Szervezet és a Cofidis Magyarországgal megkötött szerződésünk szerint elszámolási kötelezettségünknek eleget tettünk, melyet minden szerződésben rögzített fél felé számlákkal, átutalási bizonylatokkal, fényképekkel tételesen igazolunk.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vesz bármilyen formában ennek az összesen közel 4.600 állat megsegítésében.

Ha igazán segíteni szeretnél 1%-oddal:
Hangya Közösség Alapítvány
18732993-1-42

Hangya Közösség lelkes csapata

Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség
Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000
IBAN: HU06 1620 0223 1004 4991 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB
Paypal: Hangya Közösség