Patakparti kutyák a gazdátlanokért

 

Vidéket járva egy másféle kutyás képet kapunk, mint a fővárosban. Szerencsére itt már sok-sok követendő példáját látjuk a felelős és gondos állattartásnak.

Ilyen közösség a Patakparti Kutyások is, akik a XIV. kerületben, a Rákos-patak mentén sétáltatnak, kutyafuttatóznak naponta. Sokak számára még ismeretlen ez az életforma: mi csak javasolni tudjuk!
A kutyával való törődés lelkileg és fizikailag is jót tesz az egészségnek. A kutyasétáltatók barátságos közösséget alkotnak, összetartóak, kedvesek.

A Patakparti Kutyások különösképpen, hiszen ők nem csak a saját kanapélakóikra gondolnak, hanem azokra is, akiknek nem jutott (még) ilyen jó gazdi.
2016. decemberében újra összefogtak és a segítségünkre siettek. Az elmúlt években az élelemhiány okozott jelentős problémát, így hatalmas rizsheggyel segítették a menhelyi kutyák életét.

Idén kutyaházak adják a legnagyobb problémát, hiszen 20-30 éves hidegrekordok dőlnek meg a napokban.

A gyűjtésben összesen 147.000 forint jött össze, amiből speciális, időtálló házakat készíttetünk a menhelyen fagyoskodóknak. A házikókra névtáblák kerülnek „Patakparti Kutyások” néven, így mindenki számára követhető lesz az útjuk. Aktuális lakójuk bármikor meglátogatható, megsimogatható.

Az adomány gyűjtésén kívül két telekocsi meleg takarót, élelmet, kutyák-cicák tartásához szükséges holmikat is kaptunk!
A teljesség igénye nélkül: Niki – Boni, Judit – Ropi -Rozi, Rózsa – Benji, Annamari – Vackor

És az adományozók:
Erika – Betty, Judit – Ropi – Rozi, Imi – Borka, Kati – Petra – Elinor – Roni, Béla – Lion, Tibor – Kevin, Csilla – Dina, Imi – Lina – Estar, Ildikó – Lina – Estar, Marika – Morzsi – Süti, Szilvi – Porsika, Noémi – Dolly, Ádám – Nudli, Gábor – Lucky, Marika – Mázli, Ancsi – Tibor –Nicsi, Anna – Karcsi – Artùr, Annamari – Vackor, Niki – Masni – Füge,
Andi – Dani – Krinó – Sisi – Rudi – és 6 cica, Zsuzsa Endre gazdi,
Ági – Miklós – Fruska – Sára, Timi, Rózsa – Benji, Vivi – Dagi, Csaba – Edina – Fanni – Mézike

Még egyszer nagyon – nagyon köszönjük az adományozóknak, szuper csapat vagytok!

15698298_1061492993973428_977544871885763424_n