A nagy csapat…
Sokat járjuk a menhelyeket, mindig szétnézünk, dicsérjük a fejlesztést, mert tudjuk mekkora idő-energia-pénz kell minden apró lépéshez. Együtt örülünk,
TovábbSokat járjuk a menhelyeket, mindig szétnézünk, dicsérjük a fejlesztést, mert tudjuk mekkora idő-energia-pénz kell minden apró lépéshez. Együtt örülünk,
TovábbÉLELEMHIÁNY BESZÁMOLÓ 2020. tavasz-nyár ELŐZMÉNYEK: március elején ütötte fel a fejét Európában a Covid nevű vírus. Március közepén már
TovábbErnyőszervezetként fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk az állatvédelmi szervezetek mellett. Ha baj van ott teremjünk és segítő kezet nyújtsunk. Mert ez
TovábbA legolvasottabb egészségügyi portál, a HáziPatika.com kereste meg szervezetünket, hogy szeretne segíteni a gazdátlan, reménytelen helyzetbe került, hátrányos területeken
TovábbAz Expodom egy kerti sátrakat árusító webáruház, akik egy könnyen és gyorsan összecsukható és felállítható rendezvénysátrat ajánlott fel a számunkra. Örömmel fogadtunk, hiszen a Hangya
TovábbAdományozz 500 Ft-ot gyorsan és kényelmesen és segíts a rászoruló menhelyeknek! Hívd a 13600 –as számot, majd add meg
TovábbSok menhely keresett meg bennünket, hogy nehéz helyzetbe kerültek. Évek óta havonta gyűjtéseket szervezünk és több tonna élelemmel támogatjuk
TovábbTanulunk a külföldi példákból. Próbálunk felkészülni a lehetetlenre is. Nem könnyű ma Magyarországon az állatvédelem helyzete. Most sem bírjuk.
TovábbSok kérdés érkezett hozzánk az utóbbi hetekben, magánszemélyektől és állatvédőktől is: hogy épül fel a magyar állatvédelem? mi a
TovábbMindenkinek, aki kutyával, macskával, háziállattal rendelkezik! Aki állatot vállal, felelősséget is. Van B terve, ha vele történne valami. Itt
Tovább2020-ban újra útjára indítjuk Mentsük meg a menhelyeket! programunkat. Állatvédelmi munkásságunk alatt a mélypont mélypontjára értünk. 220 állatvédelmi szervezettel vagyunk
TovábbA parazitamentesítés az egyik legnagyobb kiadás a menhelyek életében, amire ha van fedezet végzik, de elsőként is kerül le a
TovábbHatalmas megtiszteltetés ért bennünket. Az Elanco Hungary bennünket kért fel, hogy juttassunk el parazitamentesítő spot-onokat kevésbé támogatott menhelyekre. Több
Tovább2019. augusztusában kezdődött a Cofidis Magyarország és a Hangya Közösség Kutyaszemmel 2019. elnevezésű programja. Szemléletformáló kisfilmekkel azon voltunk, hogy
TovábbHatalmas fába vágtuk a fejszénket. Nagyobba, mint amiről valaha is álmodtunk. Támogató partnerünk, a Cofidis Magyarország Kutyaszemmel programjával mindenben mellettünk
TovábbJelenleg az állatvédelem területe kiemelten elhanyagolt Magyarországon. A Forbes magazinban megjelent Medián kutatás is ezt bizonyítja. Jelenleg kb. 20.000
TovábbGyakran, egyre gyakrabban találnak meg bennünket ezzel a kérdéssel a gazdijelöltek, társra vágyók. Szeretnénk átláthatóvá tenni a magyar állatvédelmi
TovábbSzeretettel várunk minden Önkéntest az Állatok Világnapja alkalmából rendezett 10. Barkácsnapunkon. Jó hír, hogy újra a Budapesti Fatelep
TovábbAki segíteni szeretne, segíthet az országszerte kihelyezett adománygyűjtő perselyeinkkel: A boltok listáját itt találod: Budaörs – Mömax Budapest III. kerület
TovábbA Hangya Közösség 2010-ben adományok gyűjtésével kezdte. A lakossági háztartásokban már feleslegessé vált, de a menhelyeken még hasznosítható tárgyakat
TovábbÁllatvédelmi munkásságunk alatt a mélypont mélypontjára értünk. 220 állatvédelmi szervezettel vagyunk kapcsolatban. De most nem tudunk segíteni, pedig talán
TovábbNagyon-nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien megmozdultatok a felhívásunkra. A hét utolsó napjaiban nem voltunk net előtt, nagy fuvart szervezünk,
Tovább2018. év végén egy hatalmas adományosztási hullámot indítottunk. Ilyen még nem volt a magyar állatvédelemben. A Cofidis Magyarország segítségével, a
TovábbAki picit is ismeri a mai magyar állatvédelem helyzetét, tudja, hogy a vidéki menhelyek minden támogatás nélkül, többszörös túltelítettséggel működnek.
TovábbA Hangya Közösség az Etikus Adománygyűjtő Szervezetek tagja, így működésünk átlátható és elszámolási kötelezettségünknek minden esetben eleget teszünk. decemberében
TovábbA Kutyabarát.hu karácsonyi rendezvényére kaptunk meghívást támogató partnerünkkel, a Cofidis Magyarországgal közösen. Beszámolunk magáról a karácsonyi vásárról is, de előtte… A
TovábbA Cofidis Magyarországgal közösen adománygyűjtést indítottunk az Adjukössze.hu oldalon. Az eredmény bennünket is meglepett, 1.127.200 Ft gyűlt össze, amit a
TovábbRekordmennyiségű kutyaházat készítettünk önkéntesek segítségével Megérkeztek a vidéki menhelyekre azok a kutyaházak, amelyeket közel 300 önkéntessel építettünk a Budapesti Fatelep -pel közösen
TovábbA Díjneten néhány kellemes kattintással lehet segíteni az állatvédelmet. A Díjnet Zrt. decemberi kezdeményezése, hogy karácsonyi támogatásként a díjnet.hu felületén a kiválasztott
TovábbEgyszer nagyot álmodtunk és szerettünk volna a Kisvárdán található Ugat-lak Alapítványnak segíteni. Ebben a régióban ők a legnagyobb menhely. 300-350
TovábbVegyetek részt a Budapesti Fateleppel közösen szervezett BARKÁCSNAPUNKON! A hangulat garantált, a kreativitás szárnyalhat. A fateleptől kapjuk a fát
Továbbiánypótlóországos kutatás készült a hazai négylábúak helyzetéről Hiánypótló kutatás készült a magyarországi kutyák és menhelyek helyzetéről[1], ami a Cofidis Kutyaszemmel
TovábbEl sem tudjuk képzelni, hogy mekkora segítség napi több mint 100 kutya ellátásához az eszköz. A legtöbb menhelyen gond a
TovábbHangya Közösség Alapítvány 18732993-1-42 2017. év végén két örömhír is ért bennünket. Az egyik, hogy végre 2018-ban mi is
TovábbMinden évben ősszel, a hideg beálltával elindulnak a menhelyi telefonos kérések. Aggódnak a mentett kutyák miatt, nincs mindenkinek kutyaháza.
TovábbJanuárban egy menhelyen kiégett a fedett pajta, melyben több mint 60 kutya vesztette halálát. Ezen az eset után éreztük, hogy jogos a
TovábbFolyamatosan támogatunk állatvédőket, elsősorban vidéki, nehéz sorsú régióban tevékenykedőket. Ismerjük a munkájukat és látjuk, hogy a Magyarországra jellemző teljes állami
TovábbAmi neked felesleges, másnak kincs A vidéki menhelyek látva kezdtünk el gyűjteni. Raktárunk bezárt 2019. augusztusában. Lakossági felhasználású tárgyi
TovábbA Fővárosi Törvényszéken iránymutató döntés született, ami minden társasházi Szervezeti Működési Szabályzatban meghatározott házirendre érvényes. Dr. Pozsonyi Anikó ügyvéd közzétett
TovábbMa Magyarországon a felelős hatóságok által is elismert adatok alapján kb. 100 000 kutya kóborol. Az állatvédők nem ritkán 500
TovábbA segítség sokféleképpen érkezhet – szoktuk mondani. A Pető Intézetben tanuló gyerekeket újra meglátogathattuk. Ezúttal két agarat vittünk, akik élvezték
TovábbMi is az az adó 1%? Mindenki saját maga döntheti el, hogy személyi jövedelem adója 1, azaz egyetlen egy
TovábbA kutyások általában – nincs más választásuk – sportos gazdik. Ezért is állt olyan közel a szívünkhöz, amikor a Budaörs
TovábbNincs olyan állatbarát Magyarországon, aki ne hallott volna a napokban történt szomorú eseményről. 40 kutya égett bent a tűzben egy
Tovább2016. októberében indítottuk a Kutyahideg kezdeményezésünket, hogy kutyaházakkal segítsük a menhelyeken élő kutyákat. Ősszel 5 menhelyet is tudtunk támogatni.
TovábbMenhelyeknek szánt speciális kutyaházakra gyűjtöttek a Budapest Bank munkatársai A Budapest Bankban sok éves hagyományra tekint vissza a karácsony
TovábbSokan keresnek meg bennünket, hogy segíteni szeretnének. Aztán sok esetben valahol a lendület elveszik, erről számol be több szervezet
TovábbVidéket járva egy másféle kutyás képet kapunk, mint a fővárosban. Szerencsére itt már sok-sok követendő példáját látjuk a felelős
TovábbEgyre több menhely jelezte számunkra, hogy a hidegek, fagyok beálltával fáznak a kutyák, nincs fedél felettük. Mi hiszünk az összefogás
TovábbHangyaboly programunkban többször dolgozunk együtt a nagy vállalatok munkatársaival. Szeretnénk bemutatni, hogy miért is olyan fontos az összefogás. Kevés befektetett értékes
Tovább