NE DOBD KI!

 

Ami neked felesleges, másnak kincs

A vidéki menhelyek látva kezdtünk el gyűjteni.

Raktárunk bezárt 2019. augusztusában.

Lakossági felhasználású tárgyi adományokat nem tudunk fogadni, csak élelmet gyűjtünk.

Nagyobb mennyiségű vállalati felajánlás esetében kérlek keress bennünket: info@hangyakozosseg.hu

Magánszemélyként kérlek, ha adományozni szeretnél, ezek szerint járj el:
http://www.hangyakozosseg.hu/kiemelt/adomany/

http://www.hangyakozosseg.hu/kiemelt/tamogatas/

Így indultunk 2010-ben:
Ahogy szokás, először a saját háztartásunkban, majd a barátainkat, munkatársakat, ismerősöket kértük, nézzenek szét otthon. Aztán ők is szóltak a barátaiknak, munkatársaiknak, ismerőseiknek. Lettek gyűjtőpontjaink. Idén pedig nagy álmunk vált valóra: igazi raktárba érkezhetnek az adományok.
A felajánló részéről nem nagy erőfeszítés és akár még jobban érezheti tőle magát: hiszen adott. Jó helyre. Jó célra. Szükségünk van a jóérzésű emberekre, hiszen nélkülük mi sem tudnánk segíteni.
Minden állatvédő szervezethez azt juttatjuk el, amire a legnagyobb szüksége van. Mindenki másnak örül, másként gondoz, másként élelmez.
Amíg ennyi kutya van az országban, legyünk hálásak azoknak, akik erre áldozzák minden szabadidejüket.
Mi feltétel nélkül elfogadjuk, ha az állatvédő csak szalmát vagy fűrészport tesz a kutyák alá a hidegben, de azt is, ha valaki “rongyozik”. Van aki csak táppal etet, van aki főz, de egyre több a nyers koszt híve is.
Van aki erre a fertőtlenítőre esküszik, van aki arra a bolhairtóra. Van aki csak fazékból etet, mert az nem borul fel, van aki a műanyag tányérokból, mert könnyebb tisztítani. Mindenkinek saját joga eldönteni, hogy mi válik be.
Mi elfogadjuk és mindenkinek abban segítünk, amiben tudunk.
Pl. olyan hasznos tárgyakat gyűjteni, ami egy háztartásban már feleslegessé vált, máshol pedig kincset jelent.

Olvasd végig listánkat, biztos lesz olyan, amivel te is támogathatod a mentett, gazdátlan kutyákat.

Ajánld fel nekünk és mi segítünk eljuttatni vidéki, kevésbé támogatott menhelyekre!

Újrahasznosítás jegyében – használt tárgyi adományok:
  • Használt, de tiszta pléd, törölköző, ágynemű huzat, lepedő, pokróc, ágytakaró (párna, paplan nem)
  • Rizs, tészta, levespor, leveskocka (akár nem rég lejárt szavatosságúak is)
  • Használt teniszlabda
  • Kutya-macska játék, plüssállatok kiskutyáknak
  • Feleslegessé vált nagy méretű lábasok
  • Kutyaház
  • Mosógép, fagyasztó, mélyhűtő is nagy segítség
  • Üst és/vagy üstház: sok helyen főznek a kutyáknak
  • Bármi kennelek építéséhez: kerítésháló, oszlopok, trapézlemez… stb.
  • Régi mobiltelefonokat, fényképezőgépeket
  • Felmosó, lapát, seprű, hólapát
  • Baba fürdetőkád
  • Vödör
Adományod is szívesen fogadjuk:
  • Tápokat, konzerveket, bármilyen kutyaeledelt vagy macskaeledelt
  • Kutyajátékot, macska kaparófát
  • Bármilyen, új vagy használt vagy új pórázokat, nyakörveket, hámokat, plexipórázokat
  • Bármilyen megmaradt állatgyógyászati szereket, samponokat, kutyagallért, Kék Lukács krémet, kutyaszőrnyíró gépet
  • Tisztítószereket, gumikesztyűket, kakizacsikat, zsákokat minden mennyiségben
  • Kutya vagy macska szállítóboxot, macska wc-t, fekhelyeket
Ha olyan helyen dolgozol, szívesen fogadunk:
  • hőfüggönyök – akár maradékok! – nagy segítséget tudnak nyújtani télen a kutyaházakra szerelve
  • ponyvákat, molinókat, épülethálókat is lejuttatunk: nyáron a napsütés ellen, télen a hóvihar, szélviharban védik a kennellakókat (akik gyakran kutyaházzal sem rendelkeznek)
  • fertőtlenítőket – akár lejárt szavatosságút is szívesen fogadunk
  • kórházak, mosodák, hotelok, fitnesz klubok leselejtezett törölközőit, lepedőit szívesen fogadjuk beteg és műtött kutyák alá
  • irodaszereket, hiszen a menhelyek számára az irodai munka, adminisztráció ugyanúgy követelmény
  • kutyaházakba szigetelésnek az ún. modulszőnyeg a legfantasztikusabb, nem tudják szétszedni a kutyák. Ezeket általában irodaházak felújításakor selejtezik. Ha van ilyenről tudomásod, kérlek szólj nekünk.
  • nagy álmunk, hogy a raktárunkat bővíthessük: egy fedett beálló is az álmunk.

Kérjük, amennyiben van ötleted, vagy kapcsolatod olyan cégekkel, akik a következőkkel tudnak segíteni: jelezd felénk.

Amit NEM tudunk fogadni:
  • Szivacsmatracok: mert a menhelyi állatok felügyelet nélkül töltik az éjszakát és ha megeszik, komoly gyomorgondjaik lehetnek, orvosi segítség nélkül halálos is. Amennyit beteg, sérült vagy öreg kutya alá lehet rakni, azt megoldjuk.
  • Szőnyegeket – nagyobb mennyiségben érkezett, így van sok
  • Neylon anyagú ágyneműt, ágytakarót, ruhaneműt: nem melegít
  • Tolltöltetű párnát, paplant – egy perc alatt tépik szét a kutyák, aki már takarított ilyet, tudja, hogy miért ne.
  • Nagy paplant, amit nem lehet szétvágni a kutyák számára
  • Kispárnát, amit sajnos nem tudunk mire használni a mérete miatt
  • Állati szőrből, bőrből készült holmikat: sajnos minden kutya szétszedi azonnal.
  • Ruhákat a kutyák alá: sajnos nincs kapacitásunk, hogy kutyabiztossá tegyük. Amikor levágjuk a zipzárt, gombokat, szinte semmi sem marad a ruhákból, ami igen, az nem melegít.

 

Nyilvános átadópontunk:
A VII. kerületben a Blaha Lujza tér közelében
Wesselényi utca 60. a Coop abc-ben 7-21 óra között minden nap!

Gyűjtőpontjaink az ország több területén vannak még:

Budapest: II. kerület (Pasarét), IV., VII., XI-XII., XIII., XIV., XVI., XVIII., XIX., XX. kerület

Vidék: Budaörs, Mezőkövesd, Szigethalom

Az átadó pontok szerepét önkénteseink vállalták, munkahelyükön, otthonukban. A visszaélések miatt az ő adataikat e-mailben vagy privát üzenetben tudjuk elküldeni. Kérlek, írjatok bizalommal.

adomany@hangyakozosseg.hu


Köszönjük minden támogatónknak a segítséget a kutyák nevében is!