Országos gyűjtés a menhelyi állatokért

 

Hatalmas fába vágtuk a fejszénket. Nagyobba mint amiről valaha is álmodtunk.

Támogató partnerünk, a Cofidis Magyarország Kutyaszemmel programjával mindenben mellettünk áll. Segítségükkel születhettek olyan csodálatos kisfilmek is, amik a felelős állattartásra hívják fel a figyelmet. A menhelyek már nem tudják fogadni a kidobott állatokat, teljesen telítettek. Pedig nagyon sok segítségkérés érkezik. Egyetlen megoldás lehetséges: országos ivartalanítás és a jelenlegi állattartó szemlélet megváltoztatása, amin mi is nagyon sokat dolgozunk. Viszont közben a menhelyek szinte semmilyen támogatást nem kapnak. Nem hogy fejlesztésre, de sokszor élelemre vagy orvosi költségre sem jut. Segítők nélkül, támogatók nélkül már rég be kellett volna zárniuk a kapukat.

Az első kisfilmünkben Alfi segítette a gyűjtésünket.

ALFI:

Alfit családtagként szerettek addig a pontig, amíg meg nem unták. Költözéskor a szekrény mehetett, ő már nem kellett. Menhelyre került. Azt hihetjük, hogy ez szívszaggató történet, hatásvadász. Sajnos Alfi esete naponta többször is megismétlődik Magyarországon. A kanapés családi kutyák nagyon nehezen viselik a menhely viszontagságait. Az állatotthonokban pedig kevés idő jut a lelki sebek rehabilitálására. Csak úgy fogadj be állatot, ha élete végéig vállaltod, hogy szereted, gondozod.

Alfi kisfilmje: https://www.facebook.com/HangyaKozosseg/videos/504751227004992/

Alfi segítségével 3 olyan menhelynek sikerül segítenünk, ahol már évek óta álmodoztak egy melegedő helyiségen. El tudjuk képzelni, hogy milyen lehet egy teljesen épület nélküli menhelyen dolgozni hóban, fagyban? Mosdó és egy forró tea lehetősége nélkül? Ha zuhog az eső nincs hova bemenni? Igen, sok ilyen hely van ma Magyarországon.
3 olyan infrastrukturális fejlesztésben tudunk segíteni, amiket ők maguktól nem tudtak volna elérni.

Összesen 2.163.000 Ft gyűlt össze 2019.08.26 és 09.25 között. Az alapozások már elkészültek, a kenelsor és a konténerházak megrendelését leadtuk, építik, hamarosan szállítják. Közösségi oldalunkon mindenről beszámolunk.

  • Békéscsaba – Csabai Állatvédők (KHE) – Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete: kenelsort épít
  • Karcag – “Kóbor Szívek” Állatmentő és Környezetvédő Alapítvány: melegedőt a kutyák műtét utáni elhelyezéséhez, főzési lehetőséggel az állatok számára
  • Mátészalka – Összefogás az állatokért Alapítvány melegedőt kért a dolgozók, önkéntesek számára mosdóhelyiséggel

LOLA:

Lolát menhelyről fogadták örökbe, de úgy gondolták, azonnal olyan lesz, mint amiről álmodtak. Nem csak a mentett állatok esetében, de minden életközösség kezdetekor össze kell csiszolódni. Ez a legcsodálatosabb időszak, amikor az újonnan érkező kinyílik. És kinyit egy olyan világot a befogadóknak, amiről nem is álmodtak. Az összetartozás, a szeretet kialakulása és kibontakozása máshoz nem hasonlítható. Lola sajnos nem kapott elég időt, azonnal visszavitték. Nem ezt érdemelte: pár nap reményt. Mennyi Lola ül most is menhelyeken.
Csak akkor fogadj be állatot, ha képes vagy időt adni, segíteni neki az beilleszkedésben.

Lola kisfilmje: https://www.facebook.com/HangyaKozosseg/videos/397811084487090/

Lola egy olyan ügy mellé állt, ami nekünk nagyon fontos: élelemmel és orvosi költségekkel szerettünk volna segíteni olyan menhelyeknek, akik kevésbé támogatottak, a szegényebb régiókban mentenek és 100 fölötti az állományuk. Megígértük. Hittünk magunkban és meg mertük ígérni. Felelőtlenek voltunk. Pár nappal a gyűjtés vége előtt még sehol se jártunk, 50%-on se állt a barométer. Aztán hirtelen csoda történt. Megindultak a támogatások, egyre többen jelezték, szívesen segítenek. Másokat is megérintett a gazdátlan állatok sorsa. Óriási bomba robbant, minden menhelynek tudunk segíteni, sőt még 3 olyan szervezet is belefért a programba, akik mentvényei elsősorban vidéki segítségkérők.

Összesen 2.698.000 Ft támogatás érkezett 2019.10.09 és 2019.11.11 között. A mennyiségi kedvezményt igénybevéve olyan jó minőségű tápot sikerült rendelni, amihez nem nagyon jutnak a menhelyen élő kutyák. Az orvosi költségekben pedig hatalmas segítség, hogy sok kutya kaphat védőoltást, ivartalanítódik vagy épp betegségéből meggyógyulhat.

  • Balmazújváros – Buksi Állatvédő Egyesület: orvosi költség
  • Debrecen – Puli Állatvédő Egyesület: élelem
  • Hajdúböszörmény – Pacsi Kutyamenhely Alapítvány: élelem
  • Hódmezővásárhely – IGÉZŐ Állatvédő Egyesület: orvosi költség
  • Kalocsa Összefogás – Az Állatokért Közhasznú Alapítvány: orvosi költség
  • Ladánybene – Rénó Kutyaotthon Alapítvány: élelem
  • Nyírmada – Kóborlók Állatvédelmi Egyesülete: orvosi költség
  • Püspökladány – Az Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület: orvosi költség
  • Sátoraljaújhely – Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány: élelem
  • Vásárosnamény – Beregi Ifjúságért Egyesület (Olt-alom Állatotthon): élelem
    +3
  • Csévharaszt – Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány – orvosi költség
  • Hatvan – Kutyaszív Állatmentő Közhasznú Alapítvány – orvosi költség
  • Őrbottyán – Léleklánc Állatvédő Alapítvány – orvosi költség

CSOCSÓ:

Kisfilmünk Csocsó kutya főszereplésével a héten indul útnak és reméljük, hogy mindenki szívét megdobogtatja. Hatalmas szeretettel készítettük. Csocsó történetével szeretnénk bemutatni, hogy az idős állatok is lehetnek igazi társak. A legtöbb örökbefogadó kölyökkutyát keres. Persze olyat, aki már oltott, tanult, nem rág, nem ugat, nem szaladgál. Ilyen kutya nincs. De van sok-sok kutya, aki gazdira vár és a világ legjobb társává tud válni.
Csak akkor fogadj be állatot, ha élete végéig gondoskodni tudsz róla. Csak olyat, akinek habitusa beleillik az életviteledbe.

Csocsó segítségével is elindítunk egy gyűjtést. Most már nem mertünk ígérni, csak reményt adtunk, csak egy HA-t, csak egy LEHET-et. De nagyon-nagyon bízunk minden jóindulatú állatbarát támogatásában.
Kérjük támogasd kezdeményezésünket.
https://adjukossze.hu/kampany/kutyaszemmel-segits-a-gazdatlan-kutyaknak-tulelni-a-telet-1795

Nekik segítünk:

  • Debrecen – Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesület (menhely: Debreceni Kutyaház)
  • Esztergom – Bogáncs Kutyaotthon Alapítvány
  • Füzesabony – Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány
  • Kecskemét – Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány
  • Kisvárda – Ugat-Lak Kutyamenhely 
  • Orosháza – Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület (Szikhát Kutyamenhely)
  • Ózd – HEROSZ Ózdi Szervezete
  • Siófok – Siófoki Állatvédő Alapítvány

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vesz bármilyen formában ennek az összesen közel 4.500 állat megsegítésében.

Hangya Közösség lelkes csapata

Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség
Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000
IBAN: HU06 1620 0223 1004 4991 0000 0000
SWIFT: HBWEHUHB
Paypal: Hangya Közösség