Kiemelt szerepben az állatvédők

Aktív civil állatvédő szervezetek szerepvállalása a kóbor állat megelőzésben.

Az állatvédelem elsősorban az állatok védelméről kell(ene), hogy szóljon. Azoknak az állatoknak a védelméről, akik épp most is segítséget kérnek.

Letölthető pdf:
Állatvédők szerepe a kóbor állat megelőzésben

2023. őszén felmérést készítettünk, melyben elsősorban a kóbor állat helyzet területét vizsgáltuk, kiemelten fókuszálva az állatvédő szervezetek ivartalanításra fordított költségeire. 190 aktív állatvédő szervezet válaszait összesítettük. Belső kutatásnak készült egy nagyobb tanulmányhoz.
Megosztjuk, mert fontos, hogy kihangosítsuk azokat az adokat, amik nagyon sokunk életét meghatározzák. Helyzetkörképet is mellékelünk, mert még mindig kevesen látják át a probléma forrását.

  • Az állatvédő szervezetek központi támogatás nélkül vezetik a többszörös teltházzal működő szervezetüket. Nem tudják a magyarországi 3.500.000 kóbor állatot befogadni, sem a teljes problémát megoldani. Rákényszerített helyzetben vannak: nincs más, aki felvállalná a feladatot. Az állam, a döntéshozók és a lakosság is tőlük várja a lehetetlent.
  • A helyzet folyamatosan romlik, naponta több százezer állat szenved ma is hazánkban. A kóbor állatok száma minden egyes alommal a sokszorosára nő. A kölykök már 6 hónaposan is ivarérettek lehetnek, félelmetesen halmozódik a probléma.
  • Nincs pontos adat vagy összegzés a gazdás kutyák és macskák számáról, bár jogszabály előírja a lejelentési kötelezettséget. A kóbor állatokra vonatkozóan sem történt még kutatás vagy felmérés. A világszinten alkalmazott TNR (befogás, ivartalanítás, visszahelyezés) mint egyetlen megoldás lehetősége jogilag tisztázatlan – bár évente több ezer állatnál használják.
  • Az állatvédő szervezetek a saját mentett állataiktól vonják el a lakossági és kóbor állatok ivartalanítására fordított összeget. A kóbor állat megelőzésre nincs támogatás, nincs stratégia, nincs semmilyen terv. 

A probléma szemmel látható, kézzelfogható és megoldásért kiált.

Az állatvédelem kinevezett képviselőinek végre foglalkozniuk kell ezzel a területtel.

Letölthető pdf:
Állatvédők szerepe a kóbor állat megelőzésben

——————————————————–
2023. szeptemberében az adó 1% felajánlásból kapott teljes összeget a Kóbor Állat Megelőző programunkra fordítottuk. Más forrásokkal kipótolva indítottuk ősszel a pályázatunkat 10 milló forinttal. Az érdeklődés hatalmas az állatvédő szervezetek részéről, másfél nap alatt elfogyott a keret!Összesen 43 szervezettel dolgozhattunk együtt. Pár napon belül lejár az elszámolási időszak. Várhatóan 400 macska és 100 kutya vett részt a programban. Mind problémás egyed, melyek kicsinyei felelőtlen körülmények közé, közterületre születtek volna. Több ezer állat nem fog megszületni „állatrosszléti” körülmények közé.
Köszönjük szépen a csaknem 100 állatorvosnak a társadalmi felelősségvállalást!

Szívből köszönjük, ha támogatod munkánkat, hogy még több állatnak tudjunk segíteni!

💚 SZJA 1%-kal: Hangya Közösség Adószám: 18732993-1-42
💚 Bank: MagNet Bank Zrt. Hangya Közösség
Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000